A következő címkéjű bejegyzések mutatása: essence. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: essence. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, szeptember 15

(K) ö r ö m

Sziasztok! Pár nap késésben vagyok a posztokkal kapcsolatban, de igyekszem behozni őket... :)

Már régóta felkeltette az érdeklődésemet a repedezős lakk, de eddig nem nagyon vettem (pláne a drágábbik fajtából), mert a kéz körmeimre úgy sem kenek, hiszen zselével megerősített körmeim vannak, így nálam a lakkozás a lábujjaim szépítésére korlátozódik... :)

Aztán ráakadtam az essence 499.- forintos repedezős lakkjaira (Essence nail art cracking top coat), amelyek rögtön megtetszettek a barátságos áraik miatt. A fehéret választottam. Nagyon kíváncsi voltam hogy működik, hogy vajon ez is fog-e úgy szuperálni, mint pl. az Isadora Graffiti Nails-e. (én személy szerint nem próbáltam, csak egy barátnőmön láttam, és nagyon tetszett!)

Az első próbálkozások során (amelyeket barátnőim ujjain végeztem, míg haza nem értem) nagyon csalódott lettem. Nem igazán repedezett meg, ha meg is repedt, akkor csak függőlegesen. Próbáltam vékonyabban kenni, mert alapjáraton elég sok marad az ecseten és vastagon kenve egyáltalán nem repedezik meg, és akkor olyan hatást kelt, mint ha pl. hibajavítóval lenne átkenve a köröm. De arra is vigyázni kell, hogy az ecsetet egyszer húzd át egy helyen, mert akkor szintén nem repedezik meg. Szóval egy kis gyakorlás után egész jó lett az eredmény. :)

A körmeimet a reszelés után az Astor protection base coat-ot kentem fel egy rétegben. Ezt nagyon szeretem, mert ha ezt használom, akkor bármilyen körömlakk tartóssá válik, nem pattog le. 
Aztán jött egy rétegben a NYC hosszantartó körömlakkjának permanent pinkje, ezután pedig izgulva jött a repedezős essence lakk.




Szépen türelmesen láttam neki. A kisebb ujjaim körmén általában kettőt húztam, egyet balra, egyet jobbra. Így haladtam végig.

A repedezős lakk "hatóideje" 30 mp, de amint száradt a körmöm, úgy vettem észre, hogy végleges kinézetét kb. 1-1,5 perc alatt érte el.

Nagyon fontos!!! Mielőtt mászkálnánk vele, vagy kennénk rá átlátszó réteget, esetleg díszítenénk, meg kell várni, míg tökéletesen megszárad!
Én legalább fél órát hagytam száradni, hogy biztosra menjek, mert 20 perc után is benne maradt a körmöm nyoma... (látszik is ahol belenyúltam)

nem tudom hogy került oda a fekete pötty, de nincs is ott :D


Száradás után egy sor ezüst színű szívecskés kővel díszítettem, végezetül egy vékony átlátszó fedőlakkot kapott.

frissen - bocsánat a még összefestett körömágyakért :D

Tetszik az eredmény, látszik is, hogy szépen berepedezett, helyenként vízszintesen is! :)
(el kell, hogy mondjam, 7. napja van fent, és sehol egy lepattogzás, kopás, és a kövek is megvannak! :))

Nektek hogy tetszik?


szerda, június 29

Essence haul, azaz a tökéletes nude rúzs megtalálása

Ma szabadnapom volt, úgyhogy a szépülés után hazafelé beugrottam a DM-be. A pénteki utazáshoz már bevásároltam mindent, csak gondoltam kiegészítem az Essence Stay With Me szájfényével (amiről nagyon sok helyen, nagyon sok jó dolgot olvastam) és egy pár aprósággal.


Az Essence szájfény valóban nagyon jó. Ebből a my favourite milkshake árnyalatot vettem meg, halvány rózsaszínű, epres illatú. Azt tapasztaltam, hogy ez tényleg tovább marad fent a többi szájfényhez képest. Applikátora szintén nagyon jó, megkönnyíti a felvitelt, bár még a felső ajkam szájfényezése még gyakorlásra szorul. :)
649.- forint
A másik pedig egy essence rúzs. Nude árnyalatú, egyből a szerelmem lett! Már egy ideje keresem a tökéletes nude árnyalatot, ami nem túl világos, nem túl bőrszínű, de nem is bronzba, illetve barnába hajló. Ez a rúzs olyan vizes bázisúnak tűnik nekem, kicsit olyan mint egy szájfény, de nem csillog és nem szárít. Egyszerűen tökéletes! Számomra... :)
599.- forint
így néz ki... szerintem nagyon szép :)
- természetes fénynél -




- bal oldali a rúzs, jobb oldali a szájfény -
Látszik hogy a rúzs milyen vizes bázisú, nem tömény, olyan krémes.

Azt hiszem ezek lesznek a nyár slágerei nálam, az ár-érték arány nagyon kecsegtető, megéri. Ha elfogy, majd pótolom :)

Nektek van kedvenc nyári rúzsotok, szájfényetek? A nude árnyalat hogy tetszik?

xoxo, Edina

kedd, június 28

teszt- Essence Whoom!Boooom!!! Cream Eyeliner Palette (01 Kawoom)

Nagyon szeretem az Essence márkát, legtöbb esetben szerintem megfelelő az ár-érték arány. 
Ezért is voltam izgatott, amikor megjött az új kollekció, amelyből ezt krémes tuspalettát vettem meg:

Ez az zselés tuspaletta 4 árnyalatot (tört fehér, zöld, kék, szürke), és egy ecsetet tartalmaz. Meg kell, hogy mondjam, a csomagolása borzalmasan tetszik!!! :)

Na, nézzük mit is ígér a termék:
  • hosszan tartó krémes tus
  • élénk színekkel
  • felhelyezésl a hozzá tartozó professzionális (!!) ecsettel
A boltan kipróbáltam a kézfejemen, jónak tűnt.Meg is vettem 899.- forintért a DM-ben.
Hát mit is mondjak. A színek nem valami fantáziadúsak. A zöld és a kék tetszik a legjobban, de a fehérrel fogalmam sincs mit kéne kezdeni. Az én fehér bőrömön nem is látszik, a szürke szintén halvány.

Először jónak gondoltam az állagát, csak úgy siklott rajta az ecset, de amikor felkentem, vagyis felpróbáltam kenni, akkor ütközött ki, hogy mennyire nem lett jó ez a paletta. :( Először is szemhéjon túl halvány, nem lehet építeni a tusvonalat, olyan, mint ha nem akarna megszáradni a festék. Folyton leveszi a "professzionális", profi ecset azt, amit már felvittünk. Az élénk színekről meg annyit, hogy lehetetlen kivitelezni...

 - ez két húzás -

A hozzá adott ecset valami borzalmas. Nem is hasonlít tusecsethez, inkább néz úgy ki, mint egy óvodás vízfestékecset. Vastag, szanaszét áll, nem lehet vele normális vonalat húzni, pláne nem szemhéjon.

- használat közben így néz ki... nem túl bizalomgerjesztő -

Az ecsetre rengeteg festék tapad rá, de onnan már nem akar a szemhéjunkra "átmenni". Gondoltam az ecsettel van a probléma, így hát az egyik Essences tusecsetemmel próbáltam felvinni, azzal egy fokkal jobban sikerült, de a tus úgy sem volt élénk, és tartós. Pár óra elteltével szétfolyik az egész, nem szép.Vagyis még egyszer nem venném meg, az biztos....

Értékelés:
Csomagolás, kinézet: 5/5
Minőség, használhatóság: 1/5
Összesen: 2/5


Nektek más tapasztalatotok volt vele? Írjátok meg!

xoxo, Edina